A Tájak, Emberek, Környezet Egyesület által működtetett Nyitnikék és Kéksugár Családi Napközi munkatársai mosolygós gyermekszigetet alakítottak ki az I.  KEMEXPO ideje alatt. A kicsiket játékok, a nagyobbakat MeseTV és kézműves foglalkozások, a felnőtteket könyvismertető és totó várta a standnál.


A három napos vásár alatt a szervezők gondoskodtak a legkisebbek
szórakoztatásáról is a Gyermekszigeten, ahol a legkisebbeket libikóka, csúszda, hangos és puha játékok várták. Volt MeseTV régi magyar mesékkel, a nagyobbak
még saját mesét is írhattak a KEMEXPÓN – és még ajándékot is nyerhettek. Készült tavaszi dekoráció, de a kézműveskedés perceiben virágból és tésztafüzérekből ajándékokat is készíthettek a nagyobbak, vagy társasjátékokkal játszhattak.

Éneklés, mondókázás mellett tanácsokat is lehet kaptak az érdeklődők a beszoktatással, az elszakadással kapcsolatban, ismertetőt hallhattak az
English Gym & Fun – táncos-zenés angol, valamint a népi játék és táncház foglalkozásokról. A szülők és érdeklődő tatabányaiak pedig megismerkedhetnek
a Dózsakerti Közösségi Házat működtető Tájak, Emberek, Környezet Egyesülettel, a közösségi ház programjaival, rendezvényeivel.

***

A napközisek – a tatabányai „mini-bölcsőde” munkatársai hasonló tematikával mutatkoztak be játszóházaikkal Vértessomlón, Héregen és Bajon, majd Tatabánya-Kertvárosban. A szervezésben sokat segítettek a helyi művelődési házak és a védőnők, hogy bölcsődéskorú gyermekek szülei eljöjjenek a néhány órás bemutatóra.

Az anyukák (és apukák, nagypapák) kérdőívet is költöttek, amiből kiderült, hogy bár keveset tudnak a családi napközikről, itt szerzett ismereteik alapján néhányan szívesen adnák be csemetéjüket a családias környezetbe, a kis létszámű csoportba – számos előnye miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://nyitnikek.blog.hu/api/trackback/id/tr744636475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása